ZSEBRE MENŐ PÁRBESZÉD – MIÉRT FONTOS EGY WEBÁRUHÁZNÁL A MEGFELELŐ KOMMUNIKÁCIÓ?

Nem is sejted, hány vásárlót veszíthet el egy webáruház a rossz kommunikációja miatt. A helytelenül használt szavak, vagy a kommunikáció hiánya elriaszthatja a látogatóidat, és elijesztheti a vevőidet. Igen, azokat is, akik először járnak az oldaladon, és azokat is, akik egyszer már vásároltak nálad, és újra visszatérnek. Pedig a vásárlók megtartása gyerekjáték, ha megfelelően kommunikálsz velük.

Ebből a cikkből megtudhatod,

  • milyen veszélyei lehetnek a rossz kommunikációnak
  • hogyan javíthatsz a kommunikációdon
  • mi a különbség az aktív és a passzív kommunikáció között.

Ahol van adás-vétel, ott van kommunikáció is. De míg egy offline boltban sokszor a termék magáért beszél, vagy a gesztusok, arckifejezések beszélnek helyettünk, és fél szavakból is megérti egymást eladó és vevő, addig egy online üzletben MINDEN a kommunikáción múlik. Ezért létfontosságú, hogy a webáruház megfelelően kommunikáljon a vásárlóival. Elég egy rossz mondat, egy félreérthető üzenet, és máris tele lesz valamelyik fórum az elégedetlen hangokkal. Ez pedig komoly veszteséget okozhat bármelyik webáruháznak.

Az online jelenlét sajátosságaiből adódóan más kommunikációt igényel egy webáruház, mint egy fizikai bolt. A személyes jelenlét hiánya megköveteli, hogy az abból származó hátrányokat kompenzáljuk.

Hogyan kommunikálj a weben

Be kell jelentkezned, hogy láthasd a tartalom többi részét is. Kérlek . Nem vagy még felhasználó? Csatlakozz hozzánk!

KELL-E MAGYAR NYELVŰ CIMKE AZ INTERNETEN ÁRULT TERMÉKEKNÉL?

Az internetes kereskedelem megjelenése az utóbbi több száz év legnagyobb változását eredményezi a kereskedelemben (és nagyobb hatással van rá, mint pl. az import megjelenése a középkorban). Ebből következően (vagy pont emiatt) a jog, a marketing, és a kommunikáció területe is jelentősen átalakul. és ahogy minél jobban megismerjük, magunkévá tesszük az online bizniszt, egyre jobban elkülönül ezen területek online és offline része, mígnem eljutunk oda, hogy nem lehet már együtt kezelni az online és az offline kereskedelmet, azok teljesen elválnak egymástól, két különálló iparágat képezve. De addig még sok a teendő minden szinten.

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy

  • milyen szabályok vonatkoznak a vásárlói tájékoztatók megjelenítésére élelmiszerek esetén,
  • kell-e magyar nyelvű címke a külföldről hozott termékekhez,
  • mit kell tenned, ha a jogszabályokat be akarod tartani.

Tanuljuk még csak az elektronikus formát, ha a pénz, a marketing kialakulásának történelmét vesszük szemügyre csak az út elején járunk. Még nem csináljuk, csak tanuljuk, tapasztalunk, kísérletezünk, hibázunk. És kicsi az esély arra, hogy még ebben az emberöltőben a végére érünk.

A legnagyobb különbség az online és offline kereskedelemben a két fél fizikai helyzete: míg eddig a kereskedelem megvalósulásánál a két fél – eladó és vevő – személyesen is kapcsolatba került, addig az online kereskedelemben erre már nincs szükség (kimondottan jól sikerült ezt megfogalmaznia a jogalkotóknak: az adás-vétel online módját már távol lévők között létrejövő megállapodásnak nevezi). Két olyan ember ad-vesz, akik személyesen soha nem találkoztak, és nem is fognak. Ez pedig olyan speciális helyzetet teremtett, amit teljesen máshogyan kell kezelni, mint eddig. Mert az arctalanság, személytelenség megannyi kockázatot jelent (visszaélések), és megannyi következménnyel járhat (adatbázis építés). Kockázatos, mert a személyes jelenlét egyfajta garanciát jelentett, hogy a felek léteznek, hús-vér emberek, azok, aminek mondják magukat. A találkozás hiányában ez már közel sem biztos. És következményekkel jár, mert – ahogy mondani szokták – az internet nem felejt: ha egyszer már vásároltunk online, biztosak lehetünk abban, hogy egy (vagy több) adatbázis részei lettünk, a múltunk minden egyes mozzanata rögzítve van valahol, és tuti, hogy ha üzleti érdekek úgy ítélik meg, ránk találnak, hogy újra meg újra eladjanak nekünk.

Olvass továbbKELL-E MAGYAR NYELVŰ CIMKE AZ INTERNETEN ÁRULT TERMÉKEKNÉL?

SZERKESZTŐI SZEMMEL – ELJÖTT AZ IDŐ!

Elkezdődött az időszak, amit szinte minden webáruháznál nagy várakozás előz meg. Még nagyjából 6 hét, és vége az évnek, kicsit olyan ez, mint a 2000 méteres futóverseny, ahol 1900 métert annak tudatában tesznek meg a versenyzők, hogy az utolsó 100 méteren dől el minden.

Ez a hajrá a Black Friday-jal kezdődik. Óriási a készülődés, pedig nem csak nyerni, de veszíteni is lehet ezen a kampányon. Ha kíváncsi vagy, mik ezek a veszélyek, hogyan kerülheted el, és hogyan hozhatod ki a maximumot a Fekete Péntekből, olvasd el erről szóló cikkemet.

A Fekete Péntek után pedig már meg is érkezik a karácsony: bár még hetek vannak Szentestéig, de a visszaszámlálás elkezdődik, a látogatószám és a rendelések száma hatalmas emelkedésbe kezd. Most fog igazán kiderülni, mennyire végeztél jó munkát az idei évben, mennyire sikerült jó marketinggel megalapoznod az év végi forgalmadat, mennyire tudtál jó termékeket jó áron beszerezni, mennyire tudtad optimálisan összeállítani a választékodat… egyszóval mennyire tudtad előre megtervezni a vásárlói igényeket, elvárásokat.

Elkezdődött a szezon, és neked amellett, hogy a lehető legjobb tudásod szerint kell kiszolgálnod a vásárlóidat van még egy nagyon fontos feladatod: mérni. Mérj mindent és mérj minél pontosabban. Mert a karácsonynak egyszer vége lesz, jön az új év, jön a január, és neked kötelező lesz elemezned az idei évet, mert múltbeli adatok és tapasztalatok nélkül nem fogod tudni jól megtervezni a 2019-es évedet. Az év végi roham rengeteg adatot termel neked, amiből már hasznos következtetéseket tudsz majd levonni. Ne feledd, hogy a mostani eredményeid fogják megalapozni a következő karácsonyi felkészülésedet is.

Gyűjtsd az információkat, a visszajelzéseket, rögzítsd a hibákat, hogy jövőre ne kövesd majd el azokat, és jegyezd meg a sikereket is, hogy azokat újra meg újra megismételhesd. Sok vásárlói visszajelzést szerezhetsz, és ha kellően ügyes vagy, visszatérő vásárlókat generálhatsz belőlük.

Sok látogatót, növekvő konverziót, sikeres hajrát kívánok az év utolsó, legfontosabb két hónapjára!

Horváth Ferenc
alapító, Webshop Magazin

SZÁMOK TÜKRÉBEN: E-KERESKEDELMI PIACELEMZÉS

Webáruházként munkád elmaradhatatlanul fontos része, hogy mindig képben legyél a piacodról. Az információk segítenek meghatározni az irányt, meghozni a helyes döntéseket, elhelyezni, értékelni webáruházad teljesítményét, a statisztikák pedig megmutatják, milyen irányba halad az elektronikus kereskedelem, mik a meghatározó trendek, és hogyan fejlődik az online piac. Az alábbiakban segítek eligazodni ezekben a számokban, így az adatok alapján te is jobban át tudod majd gondolni webáruházad eredményeit, miben vagy jobb, vagy hol maradsz el az átlagtól. Kezdő webáruházként pedig az indulásban segíthetnek ezek az adatok: a számok alapján jobban meg tudod tervezni forgalmadat, vagy segít beárazni pl. az olyan szolgáltatásaidat, mint a szállítási és fizetési módok.

Ez a cikk neked szól, ha

  • nem ismered a mérőszámokat, így nem tudod még értékelni webáruházad teljesítményét,
  • tudni akarod, mely mérőszámok a fontosak webáruházad szempontjából,
  • képbe akarsz kerülni webáruházad piaci környezetével,
  • érdekel, hogyan tudsz jobban megfelelni vásárlóidnak.

Az e-kereskedelem számokban

Egyre több és egyre pontosabb számok jelennek meg a kutatásokban, amelyek segítségével webáruházak ezrei gondolják át stratégiájukat, finomhangolják működésüket. Az online piac sajátosságából adódóan a teljesítmények sokkal jobban mérhetők, ezáltal te, mint e-kereskedőkönnyebben hozhatsz döntéseket, mint fizikai konkurenseid. Mert míg ők nem nagyon tudják mérni a konverziót, vagy hogy a vásárlók honnan jönnek, addig ezek az adatok az internetes vásárlás során már nagyon pontosan mérhetők,kimutathatók, sőt, nem csak saját eredményeid, de mások számai is megismerhetők.Az alábbiakban összefoglalom neked a fontosabb adatokat, melyek segítségével versenyelőnyhöz juthatsz fizikai, vagy akár online versenytársaiddal szemben.

Webáruházak száma Magyarországon

Nincsenek pontos és megbízható számok arra vonatkozóan, hogy
hány webáruház működhet Magyarországon. Becslések alapján tízezernél is több
webshop működhet, többségük azonban jellemzően kisebb méretű, néhány termékes,
alacsony forgalmú e-kereskedő.

A legtöbben valamilyen bérelhető rendszert használnak,
számuk valamivel több lehet, mint a webáruházak fele. Nem sokkal kevesebben
használnak ingyenes, úgynevezett Open Source webshop rendszert, számuk
meghaladhatja a 40%-ot. A legkevesebb az egyedi fejlesztésű webáruházak száma,
azonban – mivel jellemzően ezek költséges, nagy tudású rendszerek, ezen
webáruházak forgalomban a legnagyobbak, forgalmi arányuk akár a teljes
internetes forgalom 50%-át is meghaladhatja.

Bérelhető rendszerek közül a legnépszerűbb a Shoprenter és
az Unas. Az Open Source motort használó webshopok túlnyomórészt WordPress
alapon működő WooCommerce webáruházak. Az egyedi fejlesztésű webáruházak
készítői is sokszor valamilyen ingyenes rendszert fejlesztenek tovább, ebben a
kategóriában a Magento különböző változatai fordulnak elő a leggyakrabban.

(Ha szeretnél jobban elmélyedni a webshop rendszerek világában, olvasd el a Webshop Magazin első, bemutatkozó számát: WEBSHOP KERETRENDSZER KIVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI: MELYIKET ÉS MIÉRT?)

Be kell jelentkezned, hogy láthasd a tartalom többi részét is. Kérlek . Nem vagy még felhasználó? Csatlakozz hozzánk!

A FEKETE PÉNTEK VESZÉLYEI

Hamarosan újra itt a november vége, megint jön a Fekete Péntek. Gyakorlatilag erről fog szólni a november, ettől lesz hangos az internet, és a BF népszerűsége miatt már a nyomtatott sajtó és a TV is. Sok webáruház gondolja úgy, hogy mindenképpen részt kell vennie benne, de a Fekete Pénteknek egy kisebb webshop esetén sokkal több lehet a veszélye, mint az előnye. Sőt, gondolkodás nélkül belevágni nagyon kockázatos. Miért?

Ez a cikk neked szól, ha

  • tudni akarod, milyen veszélyeket rejthet egy ilyen nagyszabású promóció,
  • nem tudod, részt vegyél-e idén a Black Friday kampányban,
  • érdekel, mások hogyan tudnak olyan nagy BF kedvezményeket kínálni,
  • tudni akarod, hogyan profitálhat webáruházad a Black Friday kampányból.

Évről évre hatalmas számokat produkál a Black Friday, éppen ezért – érthető okokból – senki sem akar kimaradni. De hallatja hangját az elégedetlenek sokasága is, legyen az kereskedő vagy vásárló. A vevők oldaláról rendszeresen visszatérő panasz a kevés akciós készlet, a kedvezmények manipulációja, vagy éppen a várakozásoktól elmaradó, csalódást okozó akciók. A webáruházak jó része is egyre inkább úgy érzi, meghaladja erejüket a BF akciózás, és nem képesek tartani a lépést (értsd: az árakat) a nagyokkal. Mivel volt szerencsém már kisebb webshopnál és TOP webáruháznál egyaránt átélni a Black Friday izgalmait, úgy gondoltam megosztom tapasztalataimat, hogy minden webáruház tulajdonos megalapozottan dönthesse el, hogyan vegyen részt az idei Fekete Pénteki őrületben (már ha egyáltalán részt vesz benne).

Ahogy a címben is írtam, van veszélye a Black Friday-nek, nem is kevés. Hatalmas energiát kell beleőlnie egy kereskedőnek, ugyanakkor hatalmas a reklámzaj (a kereskedők egymást túllicitálva futtatják kampányaikat), és az akció sajátossága miatt (hatalmas kedvezmények, kis árrések) nagy eladást kell produkálni ahhoz, hogy ez a sok befektetett munka a végén meghozza gyümölcsét. De sok esetben ez elmarad. Miért? A cikk végére ez is kiderül, de előtte egy kis történelem.

Be kell jelentkezned, hogy láthasd a tartalom többi részét is. Kérlek . Nem vagy még felhasználó? Csatlakozz hozzánk!

VISZONYÍTÁS KÉRDÉSE – AZ ÁRÖSSZEHASONLÍTÓ OLDALAKRÓL: HASZNÁLOD? MEGÉRI?

A rendeléshez vezető út sokszor hosszú és változatos. A folyamat sorrendje általában: problématudat keletkezik, megoldás keresés, a megoldás megtalálása, a termék kiválasztása, majd kiválasztják a kereskedőt is. A célegyenesben dől el tehát, hogy a vásárló kit választ: téged, vagy a konkurenciádat. Az árösszehasonlító oldalakat leginkább a folyamat ezen részében használják a látogatók, mert könnyen, gyorsan össze tudják hasonlítani az ajánlatokat. Te használod valamelyiket marketingedben? Tisztán látod az előnyeit, hátrányait? Megmutatom.

Olvass továbbVISZONYÍTÁS KÉRDÉSE – AZ ÁRÖSSZEHASONLÍTÓ OLDALAKRÓL: HASZNÁLOD? MEGÉRI?